Beszámoló

Július 12-én sikeresen véget ért a BALATON CLASSiC™ rendezvényünk és máris az Oldtimer Szuperkupa™ újabb, ötödik futamára készülhetünk, melyre sok szeretettel várjuk régi barátainkat és mindazokat akik most először ülnek egy oldtimer volánjához.

A MiSTER CLASSiC™ központja idén is Sopronban lesz, a csapatokat és a résztvevőket pedig a város legszebb részén, szokásosan a Loverekben található Hotel Fagus 4 csillagos hotelben szállásoljuk el, ahol a bárt kivéve, nem lehet dohányozni. A rendkívül impozáns szállodában, a célba érkezések után, résztvevőinknek lehetőséget biztosítunk a szálloda - meghosszabbított nyitva tartással működő - fitness- és wellness központjában a napi fáradalmak kipihenésére.

Hotel Fagus

A csapatoknak továbbra is térítésmentes többletszolgáltatásokat nyújtunk, mint pl. a regisztráció napján 1/100 gyakorlási lehetőség és elméleti oktatás, és ahogy eddig is a rendezvény után, a csapatok részére, a túra felejthetetlen emlékeit felidéző DVD filmet is ajándékozunk.

Az Oldtimer Szuperkupa™ ötödik fordulójának részvevői mindkét napon Sopronból rajtolnak és oda is érkeznek vissza. Idéntől sokkal inkább Sopron központúvá szeretnénk tenni a rendezvényt, így terveink között szerepel Sopron csodálatos miliőjének bevonása az útvonalba (városi szakasz) valamint impozáns főterének és óvárosának biztosítása a szombati célba érkezéshez.

A versenyen mindenki megtalálja a kedvére való feladatokat, hiszen a szervezők a szimpla, dupla, tripla és a váratlanul előbukkanó titkos 1/100-as megmérettetések mellett átlagtartó és szokásos "MiSTER-es" feladatokkal is készülnek.

Mint minden veteránautó versenyünkön, a technikai lebonyolításért, és a precíz időmérésért Majosházi Péter versenyigazgató és csapata (ChronoMoto) felel, melyek eredményeiről, hagyományosan azonnali SMS-ben tájékoztatjuk a csapatokat.

A verseny útvonala az első napon Nyugat-Magyarország csodálatos tájain kanyarog, míg a második napon, Ausztriába is ellátogattunk. Most már a határnyitás miatt nem szükségeltetik az útlevél de továbbra is figyelemmel kell lenni arra, hogy Ausztriában a "P" rendszámmal elvileg nem lehet közlekedni. Ennek felelőssége a csapatoké.